L. L. Juniornak és feleségének a koronavírus okozta helyzet ellenére hatalmas boldogságban van részük, ugyanis Kinga a járvány kitörésének kezdetén tudta meg, hogy terhes, ám az öröm mégsem lehet felhőtlen: férjét még az orvosi rendelő előterébe sem engedik be.

„Lelkileg megvisel, hogy Laci nem lehet velem az orvosi rendelőben, de még az ultrahangos vizsgálatokon sem, pedig csodálatos végigkísérni a kislányunk, Lili fejlődését. Azért viszont hálás vagyok, és szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy a kicsi első szívhangját még Laci is hallhatta. Most a terhességem felénél tartok, de a legtöbb vizsgálaton csak egyedül vehetek részt. Kezdetben az előtérig még elkísérhetett Laci, de ma már erre sincs lehetőség” – mesélte a Ripostnak Körtvélyessy Kinga.

A vizsgálatok kihagyása ellenére L. L. Junior máris imádja születendő kislányát: Kinga elárulta, a rapper sokszor könnyes szemmel, Istennek hálát adva alszik el. A pár nagyon reméli, hogy szeptemberre már mérséklődik a járvány és feloldják a karantént, így szerettei vele lehetnek a kórházban.

„Minden rosszban van valami jó. Mielőtt megtudtam, hogy várandós vagyok, nagyok sokat dolgoztam, rengeteg emberrel találkoztam a munkám során. Tartottam attól, hogy nem lesz könnyű ebből a tempóból visszavenni és csakis az anyaságra koncentrálni. A koronavírus, illetve a karantén ezt is megoldotta, hiszen az elmúlt lassan két hónap már a lassításról és az átszellemülésről szól” – tette hozzá Kinga.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük